Több mint 4 évvel ezelőtt lettem várandós kislányommal. A megszületése óta számtalanszor tették fel nekem ezt a kérdést, ki csodálkozva, ki szemrehányó, ki ítélkezve… Miért szültél otthon? Ez a kérdés az életünk része
A másik kérdés, amit mindig feltesznek nekem, hogy szerintem mindenkinek otthon kellene szülnie?? Isten ments! Mindenki szüljön ott, ahol a legnagyobb biztonságban érzi saját magát és a babáját! A kötelező dolgok nekem olyanok, mintha azt mondanánk, ma mindenkinek pacalt kell ennie. Na és ha én azt nem szeretem? Különbözőek vagyunk, különböző igényekkel, és egyiket se ítélhetjük el. Van választásunk, szülhetünk kórházban, otthon, születésházban és választhatjuk a császármetszést is. Mindenki maga dönti el, neki melyik a jó, melyik szimpatikus.
2010-ben Férjhez mentem, családot terveztünk, és néhány hónap után éreztem, már nem csak én vagyok, már ketten vagyunk egy testben. Hihetetlenül boldogok voltunk, tudtuk, hogy hamarosan család leszünk. Aztán a menzeszem is késett, ezért kicsivel később a tesztet csináltam, de csak azért, mert így szokás. A testem, a lelkem jobban tudta, jelezte, hogy egy kis élet növekszik bennem, pedig nem voltak klasszikus tüneteim.Elkezdődött a felkészülés a szülésre, már a legelején. Először az internetet bújtam, kerestem a lehetőségeket, majd jöttek a könyvek, szépen sorban. A harmadik könyv, ami a kezembe akadt, meglepett. Arról szólt, hogyan támogassuk a vajúdó nőt élete legszebb és legnehezebb feladatában, helyszíntől függetlenül. Faltam a sorokat, és kezdett összeállni a kép arról, hogy mit nem akarok átélni a vajúdás és szülés alatt. Íme az elkerülendők listája: beöntés, infúzió, (fájdalomcsillapító/ fájáserősítő) hanyatt fekve szülés, hasba könyöklés, gátmetszés, köldökzsinór azonnali elvágása, evés/ivás tiltása, hangzavar, nagy fények. Nem akartam, hogy elvigyék a babám akár egy percre is elvigyék, csap alá dugják, öltöztessék, mert ez az én feladatom. Úgy éreztem, ezzel csak én leszek anya, mert a férjem igazán csak akkor érezheti apának magát, akkor nézheti meg igazán a gyermekünket, amikor hazaértünk, így lemarad az első napok ismerkedéséről, pedig együtt akartunk lenni, hármasban. Rá kellett ébrednem, hogy ennyi mindent nagyon nehéz lesz megvalósítani. De még mindig nem jutott eszembe az otthonszülés. Ekkor úgy a 12.hét környékén járhattunk. A férjem idegenkedett a szüléstől, bizonytalan v
Aztán megtaláltam „A bábát”, aki első pillantásra megfogott, rögtön tudtam, hogy Őt akarom. 16. hétben jártunk mikor felhívtam, aztán néhány hét múlva találkoztunk, megismerkedtünk. Hosszú anamnézis után azt mondta, nem látja akadályát az otthonszülésnek, és a férjemmel mindketten odavoltunk érte. Innentől párhuzamosan ment a hagyományos várandós gondozás az orvossal, és a bábával. A felkészülés is más volt: az orvosomat csak a testi tünetek érdekelték, és nagyon dühített, hogy mikor vizsgálatra kellett mennem, hogy –bár azt mondta a kismama nem beteg, bármit csinálhat- pont az orvosok viselkedtek úgy velem, mintha beteg lennék. A „mi a panasza” kérdéssel nem tudtam mit kezdeni. Maximum 15 percet vett igénybe egy találkozó havonta. A szülésről annyit beszéltünk, hogy elmondta, hogy csinálják legjobban az epidurált az országban, és higgyem el, hogy nekem az majd nagyon fog kelleni… Pedig tudta, hogy az első szülésemre készülök.
A bábámmal szintén havi egyszer találkoztunk, de egy órán keresztül beszélgettünk arról, mit érzek, mi történik a testemmel, hogyan lesz a szülés, mit várok, mire készülök, mi az, amit szeretnék, és mi az, amit nem. Olyan volt, mint egy baráttal beszélgetni, aki szakmailag a toppon van. Minden szavát elfogadtam, az egész olyan természetes, ösztönös volt. nincs képmutatás, nincsenek tabuk. Elmondta azt is, hogy első szülésnél valamivel nagyobb az esély arra, mint többedik szülésnél, hogy a tervezett otthonszülés kórházban végződik. Elfogadtam, de valahogy azt éreztem, nálam másképp lesz.
Egy alkalommal (olyan 30.hét körül) az orvosom magnézium kúrát javasolt a kórházban, három nap bent fekvéssel. Tiltakoztam, hogy én dolgozom, és különben se szívese megyek kórházba panasz nélkül, erre a válasz az volt, hogy akkor csak papíron legyek bent, reggel 8-ra megyek és megkapom az infúziót, aztán mehetek is haza. Megkérdeztem, miért van erre szükség, az volt a válasz, hogy mert nem árt. Hát jó, úgyse s