Első helyre került a gyerekem
Ahogy telik az idő, anyukaként sokszor eszembe jut, hogy mennyit változott az életünk, mióta szülők lettünk. A gyerekkel tényleg megváltozik minden. Persze ezt sokszor mondják, halljuk, de nem tudjuk, míg át nem éljük. Változnak a kapcsolatok, a programok, a helyszínek és az érdeklődési kör is. Valahogy már másra vágyunk, mások az igényeink. A legtöbb anyánál (nálam is) első helyre került a gyermekem, mindig szem előtt tartom, hogy neki hogy jó, vagy kényelmes valami. Nem arról van szó, hogy hátrébb sorolom a férjem vagy magam, egyszerűen az ő boldogsága teszi még teljesebbé az életet. Mit ér az élet, az ő nevetése nélkül? Nekem SEMMIT.
Nagy család
Emlékszem, mikor az első gyermek gondolata még csak vágyként élt bennünk, naponta álmodoztunk róla, milyen is lesz majd, vajon lány lesz vagy fiú, kire fog hasonlítani, milyen lesz a személyisége.. Úgy terveztük, gondoltuk, hogy az a legjobb, ha minél kisebb idő telik el a gyermekek között, és mindig nagy családot szerettünk volna. Hogy miért? Van erre egy cseppet sem megalapozott, sokkal inkább vicces válaszunk: egy gyerek, nem gyerek. Két gyerek: szinten tartás. Három gyereknél egy unatkozik, ezért legyen inkább négy. Persze ez a válasz nem megalapozott tényeken alapszik, csupán a kérdezők kíváncsiságát csillapítja. A valódi válasz ennél jóval visszafogottabb. Egyszerűen így érezzük, nagy családot akarunk.
Első várandósságom
Mikor Lilien megfogant, azt az első pillanattól tudtam, valahogy a testem súgta, hogy már nem vagyok egyedül. A váran
dóssággal járó tünetek elkerültek. Talán könnyebb ételek iránti igényem nőtt csak meg, jóval kevesebb húst fogyasztottam. Alig bírtam kivárni, hogy végre kimaradjon a mensim, és csinálhassam a tesztet, hisz már rég tudtam a választ. Olyan halvány igen volt, de én biztos voltam benne. Nem volt kétség, félelem, vagy bizonytalanság, csak határtalan boldogság. Ő volt a mi kis titkunk, bár a férjemnek nagy bejelentést terveztem, végül nem jött össze: együtt csináltuk meg a tesztet. Akkoriban még anyósoméknál laktunk, de tervben volt a költözés, tudták, hogy csak akkor vállalunk gyereket, ha már külön élünk. Izgalmas volt a titkolózás, csak a mi kis titkunk volt. A családnak a 8. héten jelentettük be, hogy nagyszülők, dédszülők lesznek, nagy volt az öröm.
A várandósságom tökéletes volt, ha lehet ilyet mondani. Némi gyomorégést leszámítva semmi kellemetlent nem tapasztaltam. Még a gyakori pisilés is elkerült, tele voltam energiával, lendülettel. Szerencsés helyzetben voltam, mert a saját vállalkozásunkban dolgoztam, főleg adminisztrációs dolgokat, így ha pihenni támadt kedvem, azt is megtehettem. Jógáztam, meditáltam és bújtam a szüléssel, szoptatással kapcsolatos könyveket. Jártam várandós gondozásra az orvosomhoz, a védőnőhöz és a bábámhoz. Aztán eldöntöttük, hogy otthon fogunk szülni (erről itt olvashatsz bővebben) így biztossá vált, hogy mire megszületik a babánk, már külön életünk lesz, saját kuckónk.
A költözést és a várandósságot is jól viseltem, nem is értettem, miért panaszkodik sok kismama. Olyan könnyű volt minden. Nem voltam kívánós, csupán a nehéz ételeket kerültem, valahogy nem bírtam olyat enni, ami zsíros vagy nagyon húsos volt. (pedig nem vagyok egy diétázós, vega típus.) Aztán egy hűvös, nyári vasárnapon hosszú vajúdás után megszületett Lilien. (Szülésem történetét itt olvashatod el!) Minden olyan mesébe illő volt.
Babával az élet
Egy hónapos kislányommal “beszélgetünk”
Liliennel olyan más lett minden, olyan kerek. Csak úgy repültek a hónapok, voltak nehézségek a szoptatással (erről itt olvashatsz!), picit hasfájós is volt, de valahogy nem éreztük, hogy olyan megterhelő lenne. Inkább csak mindig azt, mikor könnyebb lett. Így utólag visszagondolva nem volt egyszerű. Az első 4-5 hónapban másból sem állt az életem, mint pelenkázás, szoptatás, öltöztetés, büfiztetés, és altatás. Nehezen fogadtam el segítséget, vagy inkább egyáltalán nem, így mindent én csináltam. Szerencsére éjszaka nagyon jó alvó volt, ellenben nap közben a hatalmas szemeivel csak nézelődött, és nyögdécselt, hogy tudja ő hogy még pici, de akkor is látni akar mindent. Meg is lett az eredménye, nagyon korán megfordult, kúszott, mászott, 10 és fél hónaposan már járt. Azóta is ilyen kis kíváncsi-fáncsi, mindent látni, tudni akar, és mindenhol ott akar lenni.
Mikor legyen tesó?
Első terveink között még az szerepelt, hogy kis korkülönbség legyen a gyerekek között. Aztán ahogy telt az idő, mindig azt mondtam, hogy oké, de még egy picit várjunk, most rá akarok odafigyelni. Egy éves kora körül éreztem, hogy talán most már jöhetne a tesó, nem görcsöltünk rá, úgy voltunk vele, ha akar, jön. Nem jött, a szoptatás miatt egyébként is kicsit felborult a hormonháztartásom. Aztán ház bővítésbe fogtunk és erre az időre anyukámékhoz költöztünk, na ez sem a megfelelő időszak a babavárásra. Amint elkészültünk a házzal, újra visszamentem dolgozni, de egyre erősebb volt a vágy bennem a baba iránt. Így telt néhány hónap, de nagyon frusztrált, mert Lilien olyan gyorsan és könnyen jött, miért nem megy ez így másodszorra is? Jó néhány negatív tesztet csináltam, mert sokszor késett..(A ciklusom 20 és 40 nap között mozgott.) Közben természetgyógyász ismerősöm azt mondta, egyedül nem fog összejönni a baba, annyira felborult a hormonháztartásom. Ettől dühös lettem, mi az hogy nem? Ha egyszer ment, megint sikerülni fog! Férjemmel megbeszéltük, hogy tartunk egy kis szünetet a baba projektben, fáradtnak éreztem magam. Elkezdtem újra jógázni, meditálni, rendszeresen futottam, a hormonrendszeremre természetes progeszteron krémet használtam, és kerestem magamban a választ: tényleg babát akarok, vagy csak az elvárásoknak megfelelni? Három hónap kellett, hogy erre a kérdésre biztosan tudjam a választ, igen, babát akarok! Hálás vagyok a férjemnek, mert ezt a döntést meghagyat nekem. (Ő végig biztos volt abban, hogy akar már újabb porontyot.)
Meglepetés
Már minden porcikám babára vágyott, de végtelen türelem és megnyugvás volt bennem. Komolyan úgy éreztem, jön majd, ha jönni akar, nem akartam siettetni. Egyik este azt álmodtam hogy egy baba berepült a hasamba. Furcsáltam a dolgot, de azért felírtam magamnak a dátumot. Nem voltam túl jól, émelyegtem, szédelegtem, ment a hasam, nem volt étvágyam, sokszor volt hányingerem. Gyomorrontásra gyanakodtam. A ciklus 20. napján volt egy kis vérzésem, vártam hogy majd megjön rendesen, de csak azt vettem észre, hogy már napok óta késik. Vettem egy tesztet, mert a progeszteron krém miatt “kell” csinálni, ha késik. Határozottan pozitív lett. Ledöbbentem. Csak ültem és mereven néztem magam elé. Ez most komoly?? Úgy készültem hogy hónapokig fog tartani, és elsőre itt van? A férjem akkor ébredt, lefagyva a kezébe adtam a tesztet, és annyit tudtam kinyögni, hogy szerinted? Nem értette. Mondtam hogy én is pont ennyit tudok. Annyira akartuk, terveztük, mégis annyira meglepődtünk.
Hamarosan folytatódik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: